Jelenlegi hely

Újabb részlet a készülő "Falak mögött" című könyvből

Beküldte Dr. Réti László - 2016, szeptember 11 - 19:25

 

Ismét csepegtetek egy kicsit a készülő, "Falak mögött" című regényemből. A sztori 2033-ban játszódik - remélem, hatalmasat tévedek ezzel a vízióval.
A kézirat leadási határideje szeptember 30., ezért addig már nem nagyon tervezek aludni. Szeretném, ha november elejére már a boltokban lehetne :-)
És akkor a részlet:

"A Hercules simán megérkezett a thesszaloniki repülőtérre. Amikor a gép megállt, Mukhtar egy sapkát húzott a fejébe, nagy napszemüveget tett az orrára. A karabélyt szétszerelte, és berakta a hátizsákjába. A pisztolyt a póló alatt az övbe dugta.
Sheila kíváncsian figyelte, mit csinál.
– Miért szedted szét?
– Itt nem lehet csak úgy az utcán flangálni egy ekkora fegyverrel. A görög rendőrség azért még létezik.
– Akkor hagyd itt.
– Annyira viszont nem jók az állapotok. Még szükség is lehet rá később, a hegyekben. Ahogy közelebb érünk majd a Falhoz, megint keményebb lesz a helyzet.
– Most merre?
– Megkeressük a kapcsolatomat. Itt lakik a hegyek között.
A betonon gyalog vágtak át, és kisétáltak a terminálon keresztül a városba. A csarnok előtt egy régi Fiat járőrkocsiban két rendőr üldögélt, de láthatóan cseppet sem érdekelte őket, mi történik körülöttük. A repülőtér biztonsági előírásaira fütyült mindenki. Sheila szóvá is tette ezt a nemtörődömséget, miközben beszálltak egy szutykos taxiba.
– Mióta az EU kizárta a görögöket, folyamatosan meg vannak sértődve – magyarázta Mukhtar. – Az, hogy a Falat úgy építették fel, hogy ők kívül vannak rajta, mélyen megalázta őket.
– A partvonalukat képtelenség lett volna megvédeni.
– De a kultúrájukat nem. Azt azért lássuk be, Görögország igenis Európa része.
– Ez tény. De mostanság nem sokat tettek Európáért. Emlékszem, amikor ez az egész őrület húsz éve elkezdődött, ők csak a vállukat vonogatták, és simán átengedtek mindenkit az országukon.
– Azt tették, ami nekik a jó. Senki sem akart a szír és afgán menekültek közül itt maradni. Minek akadályozzák azoknak a mozgását, akik amúgy sem ide akartak jönni? Akkoriban minden menekülő számára Merkel volt az isten, és Németország a mennyország.
Sheila beszélgetés közben az utcákat nézte. A görögök látszólag normális életet éltek, eltekintve attól, hogy az utcákon a járókelők legalább fele láthatóan nem idevalósi volt. Rengeteg arab és fekete-afrikai ember lézengett a közterületeken, vagy csak üldögéltek a parkokban. A görögök sietős léptekkel haladtak. Ez volt a legfurcsább, amit Sheila megtapasztalt. Korábban is járt már Görögországban, és az egyik legráérősebb nemzetnek ismerte meg az ittenieket. Most meg mindenki sietett. Mintha megóvhatna bármilyen atrocitástól is az, ha kapkodjuk a lábunkat.
– Merkel ebbe bukott bele.
– Igen, de az zajos volt. És Németországban megint olyan irányzatok kerekedtek fölül, amelyekről azt hitte mindenki, a múlt században már végleg sikerült vele leszámolni.
– A szélsőséges helyzetek szélsőséges megoldásokat hoznak.
– Inkább szélsőséges embereket.
– A németek nem tették meg időben, amit kellett volna – jelentette ki Mukhtar. – Ezért most azok vannak hatalmon, akiket korábban soha nem akartak volna.
– Miért, mit kellett volna tenniük?
Mukhtar a nőre nézett.
– Újságíró vagy, pontosan tudod, mit kell tenni ilyen esetben. Nézd meg, az osztrákokat, huszonöt éve nem haboztak lépni, és ezzel egy sokkal nagyobb bajt előztek meg.
– Úgy emlékszem, az baleset volt.
– Az. Baleset. Persze.
Megállt a taxi, fizettek és kiszálltak.
– Ez az a ház?
– Nem. Soha nem megyünk taxival pontosan ahhoz a házhoz, ahová ténylegesen tartunk. Ezt jegyezd meg.
Mukhtar leintett egy kisbuszt, és felszálltak. A következő egy órában lassú tempóban átzötyögtek a város másik végébe. Ott leszálltak, és felsétáltak a dombok között vezető ösvényen. Egy helyen fiatalok egy csoportja lógatta a lábát az út szélén, a vízelvezető árok peremén. Ahogy meglátták a közeledő párt, néhányan felálltak, és oldalogni kezdtek feléjük. Sheila még nem is észlelte őket, amikor Mukhtar már látta, mi készül. Nyugodt mozdulattal benyúlt a pólója alá, és előhúzta a pisztolyt. Hangos csattanással csőre töltött, majd rámosolygott a fiúkra.
A srácok visszaültek a párkányra, és megalázottan végignézték, ahogy ők tovább mennek. Sheila rémült pillantásokat vetett a háta mögé.
– Nem is vettem észre őket.
– Pedig elég nyilvánvaló volt, mire készülnek a kis férgek.
– Akkor sem láttam.
– Nem értem, hogy gondoltad, hogy élve megúszhatod ezt a kalandot egyedül.
– Azt gondoltam, nem ekkora a baj.
– Ez már Európa, és még itt is ekkora a baj. Hát még, amin eddig keresztülmentél.
– Ha előre tudom, nem vágok neki.
– Szólj, ha eleged van – mondta Mukhtar, és megállt. Szembefordult a nővel, és maga sem tudta miért, de megsimogatta az arcát. – Ha vissza akarsz fordulni, szólj.
– Ha akarnék, akkor se tudnék. Nincsenek irataim.
– Athénban van amerikai konzulátus.
– Már látom, hogy oda sem jutnék el egyedül.
– Ha gondolod, elkísérlek – vetette fel Mukhtar, de azonnal meg is döbbent."