Jelenlegi hely

Hogy vásárol a nő?

Beküldte Dr. Réti László - 2013, július 24 - 11:58

Előre bocsátom, persze nem minden nő vásárol így, és sok ellenpéldát ismerek. Szóval ez egy sztereotípia :-) Na, eleget mosakodtam előre, inkább az írás:

 

– Barbie!

– Igen, drága?

– Mi a fene ez?

Az előszobában álltam, és mereven a legfelső polcra szegeztem a tekintetemet. Oda, ahová általában a kalapokat szokás tenni. Most azonban a baseball sapkám mellett egy focilabda árválkodott. Szép, csillogó, fekete ötszögek, fehér hatszögek, mint kölyökkoromban. A foci oldalán azonban valami nem odaillőt láttam. Két lyuk éktelenkedett rajta, egymástól alig pár centire. Mi a rosseb?!

Barbara kilibegett az előszobába, és követte a tekintetemet.

 

– Jujj! Hát észrevetted?

– Szemmagasságban van, persze, hogy észrevettem! Mi ez?

– A szülinapi ajándékod. Ide dugtam, de hát megláttad.

– Ide dugtad? Ez pont szem előtt van!

– A feng shui azt írja, hogy az igazán nyilvánvaló dolgokat sosem vesszük észre, hiába vannak az orrunk előtt.

– Szóval ez itt most el van rejtve, csak a feng shui szabályai szerint?

– Aha.

– Értem. Hát köszi.

Azzal felnyúltam, és megragadtam a lasztit, de az alig mozdult.

– Ja, Kari, ez egy bowling-golyó.

– Focinak maszkírozva?

– Aha. Így most tök trendi. Alig tízezerért ráfestették neked a mintát…

Alig tízezerért. Azért az „alig tízezerért” hány leütést is kell leadnom a szerkesztőnek?...

– De hát én nem is bowlingozom, kincsem.

 

– Tudom. De ideje, hogy valami igazán trendi sportot űzz! Squasholni nem akartál, igaz?

Nem hát! Ki se tudtam mondani, aztán meg azok a szabályok!

– Mi számít trendi sportnak manapság, Barbie?

– Baseball?

– Van egy ütőm. A kocsiban tartom az ülés alatt. De ez inkább csak olyan kötelező közlekedési felszerelés. Mint az elakadásjelző.

– Amerikai futball?

– Nemáááá! A múltkor rádumáltál, felöltöztem abba a sok hülye cuccba, úgy néztem ki, mint egy méhész, aztán mi volt? Mondták, hogy álljunk fel sorban, lehajoltunk, a térdünkre támasztottuk a kezünket, mire sípszóra az előttem álló a lába között hátralökte a labdát, és pont belenyomta a zacskómba. Még akkor is ott magzatpózoltam a gyepen, amikor azok a bengák elkezdtek rám fejeseket ugrani.

– Nem lehetsz ennyire földhöz ragadt! Gondolj csak apádra! Ő golfozott!

Hát igen. Ezt még szerelmünk hajnalán etettem meg a kis szőkével. Apám valójában a BLASZ III–ban rúgta a bőrt, de Barbie úgy tudta, hogy igazolt játékosként a Vasasban golfozott…

Pont a Vasasban...

Na, mindegy.

Barbie adott két puszit, és felköszöntött, majd azt mondta:

 

– Kell ennek a 15 kilós golyónak egy olyan igazán trendi, tépőzáras tatyó. Megyek a Corába. Akarsz valamit venni magadnak, Kari?

– Elfogyott a tusfürdőm, a borotvám, meg kéne egy új ing.

– Akkor gyere. Nekem hidratáló kell, új fürdőruci, egy zacskó lemosólabdacs…

És csak mondta, mondta… Mint a kubai viccben Castro: Fidel beszélt, beszél, és beszélni fog. Fidel habla… vagy mi!

Mivel már tapasztalt plázamásodhegedűs vagyok, meg sem kíséreltem Barbara kocsijába pakolni, hanem eleve sajátot vettem a bejáratnál.

 

Akárcsak a legtöbb férfi, a következőképpen vásárolok.

 

A kocsit tolva felveszem a stabil, tempós kirándulósebességet, ami uszkve olyan 5 km/h. Erre a nők mindig azt nyafogják: „hová rohansz?”

Sehova. Csak már előre tudom, mit akarok venni, és az hol van. Már olyan tíz méterről kiszúrom a borotvák állványát, így van időm jobbal átvenni a kocsi irányítását, míg a szabaddá vált bal kézzel leszakítok magamnak egy ötös pakkot. Még csak nem is lassítok, mert az időveszteség. Dettó a tusfürdőnél. Hat éve ugyanazt használom, így menet közben landol az is a kocsiban. Az ing következik. Kéket akarok, hajszálcsíkosat, a méretem 43-as.

Sutty. Mind egyforma, csak azt nézem, nem sérült-e a csomagolás.

Nyolc perc, huszonkét másodperccel később csikorogva fékezek a gyorskasszánál, majd öt további perccel később már a hab apadását figyelem a bárban a sörömön.

Ez egy normális vásárlás. A vásárlás a férfi számára nem cél, hanem eszköz. Ellenben a nőnek!

 

A nőnek lételeme.

Nekem nem az a jó, ha megveszem, hanem az, ha már használhatom – bármi legyen is az. Náluk ez a lelki orgazmus nem a használatba vételnél kezdődik, hanem az elhatározásnál, hogy elmennek másnap vásárolni. Onnantól lineárisan növekszik az eufória, ami komoly katarzishoz vezet, amikor a már megvett – méregdrága!!! – bármit otthon használatba veszik. Akkor jön a kedély téglaszerű zuhanása a kiindulópontra, mert a dolog mégsem tetszik.

 

A bárszékről látom, ahogy Barbara sorra próbálja a hidratálókat, és dehidratálókat. A rúzsokat akkurátusan a kezére keni, akárcsak a parfümmintákat. Nem tudom, hogy csinálja, nekem a negyedik parfümmintára már elhalnak a szaglósejtjeim, onnantól mindnek egyforma, macskaalom szaga van. Sándor például sárgadinnyét érez a negyediktől, Sam konyakmeggyet. Én macskaalmot – nekem ez jutott.

 

Két és fél órával később Barbara mellém telepszik. Szótlanul áttolom neki az asztalon a slusszkulcsot.

 

– Te vezetsz.

– Miért?

– Két sör/órával vártalak. Mit vettél?

– Semmit – húzza fel az orrát. Mintha én tehetnék róla, hogy nem talált megfelelőt.

– Hogyhogy? – kérdezem, és ez most nem csak kötelező udvariasság, hanem komolyan érdekel. Két és fél óra – ezek szerint teljesen felesleges! – tökölés után kezdek ugyanis nem látni a pipától.

– Nem volt semmi jó. Majd holnap el kell jönni megint…

Azt ám a…!!!

De inkább csendben vagyok.

 

– Fürdőruhát azért láttam a butiksoron – böki ki végül.

– Igen? Milyen?

– Piros. Félkosaras, alul tanga. Két anyagból is volt.

– Valóban? – kezdek rosszat sejteni.

– Volt normál kilencezerért, és „sea resistant” tizenháromért.

– Sea resistant?

– Aha. Azt jelenti, hogy nem teszi tönkre a tengervíz.

– Ühüm. Remélem normált vettél.

– Miért?

– Mert amennyit költesz, esélye nincs a ruhádnak, hogy tengervíz érje idén.

– Olyan izé vagy!... Vettél a bowlingnak tokot?

– Nem. Kiröhögtek volna a sportosztályon.

 Ebben maradtunk. Hazamentünk, Barbara végig húzta az orrát. Nem baj, addig is csend volt, én meg józanodhattam az anyósülésen. Alig zártuk be otthon az ajtót, amikor csöngettek.

– Hát ez meg ki? – nézett rám Barbara.

– Amilyen fullos napom van, az anyád.

De nem.

Amikor kitártam az ajtót, Sándor, Sam, és Márk állt a küszöbön egy-egy tálca sörrel.

– Hát ti?

– Ma van a VB-döntő, Kari!

– Elfelejtetted? Nem baj, hoztunk sört.

Már be is tódultak az előszobán át a nappaliba. Márk feldobta a kalaptartóra a sapkáját, és az ernyőjét, amivel meglökte a bowlinggolyót. Az meg szép komótosan, surrogva megindult a polc széle felé: manyimamma-manyimamma-manyimamma…

Három méterre voltam onnan. Esélyem nem volt elkapni. Búcsúpillantást vetettem a frissen lerakott olasz padlólapokra.

Ekkor érkezett Sam, és meglátta a guruló labdát.

 

– És még te mondod, Kari, hogy elfelejtetted a VB-döntőt? Huncut!

A golyó átbillent a polc tetején, és megkezdte útját a csempe felé.

Nem tudtam megszólalni, mert láttam, hogy Sam a bal lábára helyezi a testsúlyát, és bedől egy telirüsztös kapáslövéshez… 

 

Akinek tetszett, talán megér egy megosztást vagy egy hüvelykujjat :-)