Jelenlegi hely

Hogyan magyarázzam el a lesszabályt Barbarának?

Beküldte Dr. Réti László - 2013, augusztus 23 - 12:06

– Meccset nézel?

– Ja.

– Most tényleg itt fogsz ülni?

– Miért? Baj?

– Meg vagy sértődve?

– Nem, Barbi, nem vagyok megsértődve.

– Pedig úgy nézel ki.

– Ilyen a fejem. Nekem se tetszik. Egyszer majd úgy teszek a buszon, mintha még fennmaradnék, azután hirtelen leugrok.

– Hülye vagy.

– Aha.

– De most tényleg itt fogsz ülni?

– Persze. Kijár ez nekem.

– Kijár?

– De ki ám! Úgy kijár, mint Alonsónál a tőcsavar. Végigmosolyogtam a rokonaiddal egy egész első áldozást, meg a tort. Nem, nem is a rokonaiddal, ez így nem pontos! A lehető legtávolabbi rokonaiddal, Barbara. Aki náluk távolabb áll a családfádon, az szerintem még le se jött róla. Mi a fenének kellett nekem elmenni arra az első áldozásra? Hogy én is túllegyek rajta? Hát megvolt. Nekem is nagy áldozat volt. Úgyhogy most itt szépen csendben leülök, és végignézem ezt a meccset. Pont.

– Megint meccs!

– Igen, meccs.

– Nem is nézed.

– Nem hát. De elkezdem nézni, és ez a lényeg.

– Aztán elalszol rajta.

– Semmin nem lehet olyan jól aludni, mint egy NB1-es meccsen. Gyere, inkább ülj le, és tanuld meg a lesszabályt.

– Ugyan már.

– Akkor főzz egy kávét.

– Ezek után? Egy órája cseszteted a rokonaimat, és még egy kávét is főzzek?

– Ha nem, hát nem. De ezek nem a rokonaid. Nyugodtan élhetnél velük nemi életet, annyira különbözőek a génjeitek, mintha egy tokiói szakéárussal feküdnél le. Ezek nem rokonok.

– Anyám másodunokatestvérének az ángya neked nem rokon?

– Nekem nem, de ez még hagyján – neked se. Nézd csak!

– Mit?

– Na, ez a les. Nézd meg a visszajátszást, addig felteszek egy kávét.

– Én is kérek.

– Ja, persze. Te meg se mozdulsz nekem, de én főzzek neked...

– Kari!

– Egen?

– Hol a távirányító?

– A farzsebemben.

– Minek vitted ki a konyhába?

– Na, vajon? Nehogy egy hüvelytabletta-reklámra kelljen visszajönnöm. Nézd csak a meccset, mindjárt kikérdezlek.

– Miféle hüvelytabletta-reklám?

– Nem láttad még? Egy téglaarcú nő mesél a hüvelygombáról, meg arról, hogy milyen jó is ez a kenőcs és a pirula.

– De a nőknek ez fontos!

– Akkor menjetek el orvoshoz! De ne a tévéből kelljen ezt megtudnom! Ülök este a fotelben a vacsorámmal, meg a sörömmel, és akkor: ta-ta-ta-taaaam, hüvelygomba! Yessss! Szerinted meg tudtam enni a nokedlis gombapörköltemet aznap este?

– Gyorsan visszajöttél. Fő a kávé?

– Mint az egészség.

– Ez akkor is komoly kérdés.

– A kávé?

– A hüvelygomba.

– Igen? Te mit szólnál ahhoz, ha este körömlakkozás közben megjelenne egy nagydarab pasas szőrös segge a képernyőn, aztán már fókuszálna is a kép, és jönne a kísérőszöveg: „Prosztatagondok gyötrik? Nézzünk a probléma mélyére!” Na? Vajon miért nem készítenek ilyen reklámot férfiaknak? Megmondom én neked: mert senki sem venne ilyen tablettákat, már csak dacból sem.

– És az a manusz, amelyik éjjel botorkál kifelé a vécére, a kisfiú meg az ajtón a bili mellé csurgat?

– Az kivétel!

– Kivétel mi? Akárcsak a rokonaim.

– Na, azokat csak hagyjuk. Ki volt például az a fogatlan?

– Az Géza bá’ volt. Mi bajod vele?

– Végig a fenekedet bámulta, meg a nővéredét. Azt mondta, hogy finom falatok vagytok. Született eleségek.

– Ezt mondta a fenekemről a Géza bá’?

– Szó szerint.

– De hát emlékszem, kicsi koromban a térdén lovagoltatott.

– Most is arra készült… Na, ez a les!

– Melyik?

– Ott ni! A labda elrúgásának pillanatában a támadó közelebb van a kapuhoz, mint a védő.

– Hol?

– Ott!!!

– Nem látom.

– Most ismétlik, figyeld már!

– A sárga ruhás?

– Miféle sárga ruhás?!

– Az ott.

– Az a bíró, Barbara!

– Ja… Én meg végig őt figyeltem.

– Remek…

– Azért jól érezted magad az első áldozáson?

– Ezt most komolyan kérdezed? Nem, nem éreztem jól magam!

– Legalább a kaja jó volt, nem?

– Ja… Arról volt szó, hogy svédasztal lesz.

– És lett is!

– Aha. Az IKEA-ból. Nekem kellett összerakni.

– Ne legyél kicsinyes. Élvezned kellett volna a vidéki hangulatot.

– Élvezem én, kincsem. Ha nem vetted volna észre, most is vidéken lakunk.

– De itt azért csak más volt a hangulat!... Na!.... Csak tetszett valami…

– Végül is igen. Sosem hallottam még Stinget és Bon Jovit tangóharmonikán. Aztán tanulságos volt Géza bá’ szólója is.

– Igen? Akkor nem is voltam benn.

– Nagy kár. A Sandokant énekelte. Csehül. Csak úgy unplugged, rekedten, mint Charlie. „Nye pordáááálnyi, nye szteráááájnyi, nye turhááááznyi, i tak máj ez krót Sandokááááááán!” És aztán jött a vokál. A te díszes rokonaid.

– Ittak esetleg?

– Hogy ittak-e? Nívópálcával lehetett mérni az alkoholszintjüket!... Hagyj már ezzel a bulival, inkább nézzük a meccset!

– Kari?

– Hm?

– Miért ez a neve?

– Géza? Nem tudom. Szívatták a szülei, gondolom…

– Nem Géza, hanem a les. Miért ez a neve?

– Csak.

– De miért nem más?

– Például?

– Mit tudom én! Mondjuk patiszon.

– Igaz. Annak sincs több köze a dologhoz. De ízlelgessük csak! Ronaldo patiszonra szaladt… Beckham a patiszonhatáron állt… Van még kérdés, Barbara?

– Lesz még les?

– Gondolom.

– Hány les lehet egy meccsen?

– Hogyhogy hány?!

– Hát hogy mennyi?

– Bármennyi. Vagy akár egy sem.

– Nincs megadva?

– Nincs.

– Aha… És ha mondjuk a kékeknek kettővel több van a végén?

– Mi?

– Les.

– Igen?

– Mit igen?

– Hát te kérdeztél! Mit akarsz?

– Ja, hát hogy beszámít-e?

– Micsoda?

– A les.

– De mibe?

– A gólba.

– A gólba?

– Aha. Hogy ha kettővel több van a végén, akkor az mondjuk egy gólt ér.

– Nem, nem ér egy gólt két les.

– Nem?

– Nem.

– Értem...

– Na végre!

– Akkor én másra gondoltam.

– Mire?

– Amiből kettő egy gólt ér.

– Olyan nincs.

– Dehogynem, most mondta!

– Ki?

– A riporter.

– Mit?

– Nem hallottad? Nem tudtam megjegyezni.

– Akkor meg…

– Megint mondta!

– Mit?

– Szöglet! Ez az! Most mondta, hogy két szöglet ér egy gólt.

– Ilyen marhaságot biztos nem mondott!

– Dehogynem. Most is!

– Barbara!!!... Barbara… Azt mondta, hogy „a szöglet fél gól.”

– Na ugye! Ugye!

– Mit ugye?

– Hogy igazam van. Ha egy szöglet fél gól, akkor két szöglet egy gólt ér, nem?

– Nem.

– Akkor minek mondta?

– Barbi, ez csak egy szófordulat.

– Mi az a szöglet amúgy?

– Amikor a saját játékosról megy ki a labda az alapvonalon.

– Mi az az alapvonal?

– Ami a kapu és a szögletzászló között van.

– Szögletzászló?

– Ott a sarokban. Azzal jelzik a szögletet.

– Jaaaa! Akkor most 1–1 az eredmény?

– Nem. 0–0. Ott van a kép felső sarkában, látod? Miért lenne 1–1?

– Mert négy szögletzászló van.

– És?

– Azt mondtad, a szögletzászló jelzi a szögletet. Akkor a négy szögletzászló az négy szögletet jelez, mindkét oldalon kettőt-kettőt, tehát ha mindkét csapatnak van kettő szöglete, amiből egy szöglet fél gól, akkor két szögletzászló egy gól, tehát 1–1 az eredmény.

– Ezt el tudnád ismételni?

– Miért, nem így van?

– Barbi… Mindig, minden meccsen négy szögletzászló van.

– Mindig?

– Mindig.

– Akkor minek fociznak?

– Hogyhogy minek?

– Hát ha ugyanaz az eredmény.

– Nem akarsz inkább olvasni valamit?

– Nem. Kezd érdekelni. Amúgy mi bajod a rokonaimmal?

– Ez most hogy jön ide?

– Félbemaradt a téma.

– Nem félbe – abba.

– De Tihamér csak tetszett! Korunkbeli.

– Tihamér?

– A lilazakós.

– Ja az…

– El se hinnéd, de sakknagymester.

– Tévedsz, elhinném. Úgy is viselkedett, mint egy sötét paraszt. Félrészegen elmesélte, hogy disszertációt ír a nagy vonatrablásról

– Ez érdekesen hangzik.

– Ja, hallgasd csak végig. Szerinte az egész vonatrablás csak kamu, a sajtó találta ki.

– Tényleg?!

– Ne kezdd már te is…

– De mit mondott?

– Azt, hogy szó se lehet vonatrablásról, hiszen Angliában a mai napig megvan az összes.

– Az összes mi?

– Vonat.

– Aha… És te mit mondtál neki? Láttam, hogy sokáig beszélgettek.

– Ja, ő volt a legjózanabb. Gyorsan felmértem, hogy vegytisztán hülye. Kérdezte, hogy mivel foglalkozom, én meg mondtam, hogy atom-tengeralattjárókat tervezek.

– Minek szívattad?

– Mert adta magát. Meg se rezzent a szeme, amikor panaszkodni kezdtem neki, hogy nincs nagy kereslet az atom-tengeralattjárókra, mert nagyon kevés az atomtenger… Na, nézzük inkább a meccset!

– Most úgyis egészségügyi szünet van.

– Micsoda?

– Gondolom, egészségügyi szünet van. Nézd, az ott fekszik, és a lábát markolássza. Azok meg fújkálják valami festékkel…

– Azok fagyasztják, nem festik.

– Aha. Mindenki más meg az orrát fújja a tenyerébe és köpköd.

– Istenem. A focisták ilyenek.

– Bunkók?

– Nem. Csak nincs zsebük, ahová a zsepi kerülhetne.

– Mert nincs rá igényük.

– Hogyhogy nincs?

– Gondolod, ha odamenne a Real Madrid testületileg az elnökséghez, hogy „Hombre, olyan gatyó kéne nekünk, amin van egy zseb a takonydarálónak”, akkor az Adidas nem gyártaná le lélekszakadva?

– Hát…

– Dehogynem. Szóval egyszerűen csak igénytelenek.

– Na, ez megint les!

– Hol?

– Látod, amikor előrerúgják a labdát, akkor nincs senki közte, meg a kapus között.

– Dehogy nincs.

– Az csak a kapus!

– Melyik?

– A bordó.

– A bordó, meg még egy csomóan.

– Hol, Barbi? Hol!?

– Ott ni! Amikor elrúgták a labdát, akkor még voltak a pasas, meg a kapu között legalább kettő… négy… hat…nyolc…

– Egy meccset nézünk mi, kincsem?

– …tizennégyen legalább!

– Nézd már meg, hogy nincs senki közte, meg a kapu között, csak a bordó ruhás, az meg a kapus!

– Ja, hogy arról a kapusról beszélsz!

– Miért? Melyik lenne?

– Eddig egy szóval se mondtad, hogy nem a saját kapujukról van szó!

– Hát mégis miről lenne!?

– Végül is mindegy.

– Mi?

– A les, meg a gól. A lényegét nem vettétek észre a focinak, Kari!

– A lényegét?

– Azt. A jogi kiskaput.

– Mi van!?

– Ha a szöglet fél gól, tehát két szöglet egy gól, akkor miért nem rugdosnak ezek kapu helyett szögletre? Sokkal nagyobb az alapvonal, mint a kapu. Hm?...