Jelenlegi hely

A női táska elemzése

Beküldte Dr. Réti László - 2013, október 26 - 12:06

A női táska

 

 

Rossz napom volt.

Barbara felhívott az irodából, hogy elfogyott a géppapír. Éppen benne voltam egy cikk megírásában, és elég morózus lettem, hogy ezért felhív.

– És akkor én most itthonról mit csináljak, kincsem?

– Gondoltam, megoldod, Kari.

Nagyot fújtam:

– Persze! Megoldom! Úgy sincs más dolgom!... Be van kapcsolva a faxotok, Barbi?

– Igen.

– Akkor menj oda, faxolok neked üres lapot.

– Köszike!

Letette, én meg döbbenten meredtem a kagylóra. Lehet, hogy rossz nőre tettem?

 

Megint megszólalt a telefon.

– Halló?

– Kari?

– Igen.

– Sam vagyok.

– Mi a gond, cimbora?

– Lehet, hogy különös lesz, de… de nincs egy hidegvágód véletlenül?

– De. Minden késem az. Még sosem jutott eszembe melegíteni őket, mielőtt…

– Kari! Azonnal gyere ide egy hidegvágóval!!!

 

Kértem hát egy hidegvágót a sarki autószerelőtől, és egy óra múlva már ott álltam Sam lakásának ajtajában. Csengettem.

– Gyere be!

Beléptem.

– A hálóba!

A hálószoba ajtajában a földbe gyökerezett a lábam. Sam hanyatt feküdt az ágyon, és nem volt rajta semmi. Már ez is kezdett eltántorítani, de akkor megláttam, hogy a karjai és a lábai egy-egy bilinccsel vannak az ágy sarkaihoz rögzítve.

– Mi ez az ágyhozkötöttség, Sam?

– De vicces! Vágd már le rólam!

– De hát mi történt?

– Angéla hazajött, és azt mondta, meglepetése van a számomra. Idebilincselt az ágyhoz, én meg vigyorogtam, mint a tök, aztán egyszer csak elővett egy új táskát. Az volt a meglepetés.

– De miért hagyott itt?

– Mert gyűlölöm a táskáit. Minden héten vesz egyet. Már azt se tudja, melyik kulcsát, iratát, melyikben hagyta! Arra gondolt, ha így előkészít, és utána… szóval utána nekem is jó lesz, akkor nem borulok ki.

– És nem lett jó neked?

– Nem.

– Miért?

– Beszóltam a táskájára. Olyan rojtos, csatos, fémkarikás darab volt, nekem meg kicsúszott a számon, hogy olyan, mint egy lószerszám. Erre aztán azt mondta, hogy ha lószerszám, akkor nekem is azt a fenekembe, és elrohant.

– Aha.

Munkához láttam a hidegvágóval, és könnyeim fátyolán át igyekeztem megőrizni Sam ujjait.

 

Amennyire én látom, a nőket valamiféle megmagyarázhatatlan, már-már kultikus vonzalom fűzi a táskákhoz. Imádják a táskákat. Ott van például a nagyanyám: meg volt veszve Derrickért.

Ma pedig Baló György a kedvence, bár saját bevallása szerint is ez már csak amolyan retró-fíling. Ennek az lehet az oka, hogy míg Horst Tappertnek valóban zaboszsáknyi táskák lógtak az arcán, Balónak valójában a szeme ekkora. Egyszerűen csak kinyomja a bőrét. És ráadásul, mintha nőnének is a szemei, főleg mióta a kocsiját elhamvasztották. Amikor a választási műsorban néztem, végig attól tartottam, hogy mi lesz, ha az élő adásban valamelyik kifakad?

 

De hogyan is jutottam ide? Ja, igen. A táskák.

 

Szóval ahány nővel csak kapcsolatba kerültem – és most ideszámolom a szeretőkön kívül a rokonokat, iskolatársakat, lakótársakat, barátokat, és az utcán szembejövőket is – mindnek rendkívül fontos volt a táskája. A táska tehát alighanem a modern kor feminin címere, a burkolatlan, nyers célzás arra, hogy hordozója – vagy a bakja – társadalmunk mely kasztjához tartozik.

 

Így aztán a nőket táskáik szerint is csoportosíthatjuk. Na, nem mintha annyira kéne őket csoportosítani, mert csoportosulnak azok maguktól is, csak hát az elmélet az rendszerezést kíván, ugye.

 

Példának okáért ott vannak mindjárt a vászontarisznyások. A vászontarisznyás nő rendszerint talpig vászonban jár, akárcsak a Bounty legénysége, és nagyjából a higiénére is annyira ad. Hóna alatt dúsan terem a berkenye, hisz sosem járt még arra borotva, s aligha lepődnénk meg, ha a dzsungelből egyszerre kilovagolna egy apró Pizarro és néhány konkvisztádor: „Qué te pasa, hombre?” A vászontarisznyás nő csak természetes szappant használ, sminket, hajfestéket semmit, így aztán illata vetekszik egy mongol nyeregével: bőr, izzadság, fű, szívható fű, fokhagyma, és némi édeskés szag, melyben elrettenve ismerünk fel valami aromás füstölőt. Ez a típus reménytelenül liberális, s ha rá hallgatnánk, még azt sem lehetne megkérdezni barátunk újdonsült csecsemőjét megpillantva, hogy „fiú-e, vagy kislány?”, mivel a gyermek önrendelkezését csorbítanánk azáltal, ha nemét pusztán biológiai jegyei alapján határoznánk meg, s elvennénk tőle a jogot, hogy maga döntsön majdan róla, mi is ő valójában. A vászontarisznyás nem viszi előre a világot, viszont az előrevivőknek ott tesz keresztbe, ahol csak tud. Ha rajta múlna, ma is jurtában élnénk, és tökhéjból innánk a kumiszt. Táskának csak vászontarisznyát vásárol, ilyenkor az újrahasznosítás jegyében a régit körbevágja, és még évekig használja lábtörlőnek. Hordmód: vállról térdig lelógatva, lépésenként belerúgva. Mintapéldányai: Maczó Ágnes, Papadimitriu Athina, és Soma.

 

Van aztán az üzletasszony. A fő szó a diszkréció. Annyira diszkrétek, hogy még az ágyba is csak akkor bújnak, ha benne van az időpont a notebookban: „időpont: 22.09-től 22.23-ig (igen/nem/mégse), tárgy: nemi aktus (igen/nem/mégse), partner: férj, szerető, titkár, ügyvezető igazgató – kérem, a nem kívánt rész törölje!”. De még ilyenkor is csak azután bújnak a paplan alá, ha a megjelenésük tökéletes. Míg azonban ez elkészül, a férfi általában elalszik. Táskának csak nemes anyagokat használnak: kígyóbőr, aligátor, elefántcsont. Táskát határozott céllal vesz, és nem használja többet, mint két alkalom. Rendszerint a lelke mélyén sóher, ezért nem egyszer visszaviszi az árut, miután megvolt a fellépés, és valami mondvacsinált okból kicserélteti. A használt táskát nem dobja ki, hanem „felajánlja jótékony célra”, azaz lekezelően átadja egy szegény rokonnak. Hordmód: csak és kizárólag hóna alá szorítva. Mintapéldányai: női lapok főszerkesztői.

 

Aztán ott van a trendibige. Ez az állatfajta arról ismeretes, hogy önálló életre alkalmatlan, rendszerint valamely hímnemű lényhez csapódik, s úgy követi, mint kalauzhal a fehér cápát. A hordozót csak akkor hagyja el, ha azonnal rá tud csatlakozni egy másik hímre. Valódi parazita létforma. Általában önálló forrásokkal nem rendelkezik, viszont előszeretettel költi másét. A trendibige nem azért vesz táskát, mert az megtetszik neki, hanem mert az MTV-n látta, és/vagy – általában Dominika, Dzsenna, avagy Regina nevű – barátnője is ilyet vásárolt. Előszeretettel veszi meg azokat a darabokat, amelyeket még ki sem raktak a kirakatba, vagy pedig azokat, amik hónapok óta ott porosodnak, mivel épeszű nő rá se néz. Szívesen hord tigriscsíkos, neonzöld, lila, rózsaszín (gy.k.: pink!!!) táskát. Operába, buliba, bevásárláshoz, konditerembe, fodrászhoz, és a nővére gyerekének oviból való egyszeri elhozásához is új táskát vásárol. Ez utóbbi esetben gondosan ügyel arra, hogy még véletlenül se öltsön magára konszolidáltnak tűnő ruhadarabokat, mert meg van győződve róla, hogy az óvodában a többi – szerinte földhözragadt – nőt majd megeszi a sárga irigység. Pedig csak kiröhögik. A táskáját rendszerint egy-két alkalommal használja, majd elrakja. Semmit sem dob ki, és nem használ újra. Mivel jól tudja, hogy a divat harmincévente körbejár, úgy véli, egyszer majd még jól jönnek ezek a darabok. Hogy addigra a mellére tetovált trendi denevérben a bőr nyúlása miatt mindenki a kiterjesztett szárnyú, életnagyságú Michael Keatont fogja vélni felismerni, már nem jut eszébe. Hordmód: ahogy éppen a legjobban látja a kamera. Mintapéldányai: valamennyi nyuszilány, valamint kakukk- (vagy inkább feketerigó) tojásként „Beja”.

 

És végül persze vannak a táskátlanok. Ruházatuk: csípőfarmer, póló, edzőcipő. Az ilyen nőket illik elkerülni. Amelyik ugyanis egy szál nadrágban és egy topban jelenik meg, annál egész egyszerűen nem lehet meg az alapfelszerelésnek (továbbiakban: basic set)számító pénz, Tic-Tac, koton, tükör, papír zsebkendő, púder, szőlőzsír, minimum háromféle pontgyűjtő füzet, tampon vagy szárnyas betét, frissítő kendő, rúzs, szempillaspirál, fogamzásgátló tabletta, szemceruza, alapozó, törzsvásárlói kártya, öklömnyi kulcscsomó, körömlakk, pesszárium, deo stift, parfüm, pótharisnya, szilikon pánt, napszemüveg, szolárium bérlet, melltartóbetét, notesz, toll, gyapjúruha-göböző, rágógumi, fogselyem, sebtapasz, lábkenőcs, kézkenőcs, herpeszkenőcs, hónaljkenőcs, dekoltázskenőcs, szemránckenőcs, kabalaállat és pótfülklipsz  – azaz a legelemibb feltételeket sem teljesíti ahhoz, hogy legalább a látszat szerint tetszeni igyekszik a másik nemnek. Akkor viszont mit akar? Ennél már csak az rosszabb, ha a farzsebéből előhalászik egy zsepit, és aztán ami az orrmandula mellett kifér…   

 

Na, és mit tud mindevvel szembeállítani a férfitársadalom?

Egyetlen szubkultúrát! Egyetlen egyet!!!

A brifkósokat.

Kora: minimum negyvenöt. Makkos cipő, vászonnadrág, szigorúan rövid ujjú ing, felső két gombja mindig nyitva, a dekoltázsban aranylánc, és őstől öröklött, pödört göndör, ősz szőr. Zakó nem feltétel. Haj belőve, akárcsak Travoltáé, ám a fejbúbon már felsejlik a diszkrét tonzúra. Brifkó szíja a csuklón, másik kézben slusszkulcs. Az igazi nagyvadaknál ez mókusfarokkal megbolondítva.  Mobil: régebbi Nokia, más típust nem is ismer. A táskás nők közül az üzletasszonyra gerjed, rá viszont a trendibige bukik – általában szó szerint...

 

Végre levágtam az utolsó bilincset is.

– Kösz.

– Honnan a francból van ennyi bilincsed?

– Egy haver hozta Pestről. Állítólag a Blahán szedte össze a földről.

– Aha… Te, és hol vannak a bilincsek kulcsai?

– Angéla táskájában.

– Melyikben?

– Na, ez az, vazze!